31 márc Reggeli gondolatok a minimalizmusról
Azt hiszem, világ életemben közel volt hozzám egyfajta minimalista személet. Apám spórolási vágyát hivatott kielégíteni. És én utáltam. Utáltam, mert gyerekként az egyetlen fogalom, ami átérződött belőle, az a lemondás volt – és lehet, hogy ez akkor tényleg nem is szólt másról. A három leggyakoribb M-betűs szó, amit látok önfejlesztő oldalakon, az a money, minimalism és mindfulness. És ezek mindenféle kombinációja. Úgy gondolom, a különböző irányzatokra, cselekvésekre, divatokra alkotott szavaink még a szokásosnál is üresebbek. Üresek abban az értelemben, hogy önmagukban csak útjelzők, segítenek eligazodni a névjelzett szokásaink között. Mikor a témáról olvasok, az előzőek mellett folyton az a szó jön szembe, hogy lemondás. Mondj le erről, mondj le arról, lehetőleg tudatosan. S ha nem is teljesen tudatosan, legalább érezd úgy, hogy ezzel jó az egész világnak. Szinte kézzel fogható a megkönnyebbülés, a most már minden rendben érzés, felelősen megtettük a tőlünk telhetőt.
Az én olvasatomban ez nem tesz minket teljes emberré. Ez társadalmilag jobban funkcionáló, az alulról jövőt követő, a mainstreamnek fricskázó polgárrá tehet minket. Amíg nem válik majd ez fősodrássá, s lesz valami más, amit elkezdhetünk követni – hiszen mi egyediek szeretnénk lenni. Attól nem várhatunk lelki békét, hogy kidobunk mindent, amihez eddig nagy örömmel ragaszkodtunk s évekig terveztük, hogy megvesszük. A ragaszkodásunk nem szűnik meg azzal, hogy a tárgyát elveszítettük. Könnyű találni mást. Az üresedő lakás csak teret ad. Teret arra, hogy jobban észrevegyük az oda nem illő ragaszkodásainkat, finom kis őrületeinket.
Amikor nagyobb mennyiségű cukor jut a testünkbe, a vércukorszint hirtelen megemelkedik, erre reagálva a hasnyálmirigy inzulint termel. Ha a rendszer jól működik, a végeredmény a vércukorszint csökkenése lesz. Viszont sosem pont annyi inzulin termelődik, amennyi kell, hanem a szervezet alulkompenzál vagy kicsit túlkompenzál, és a cukorszint a kiindulási alá kerül. Emiatt leszünk a lekváros kenyér után hamar éhesek. Az egésznek a célja nem a minimalizálás, és nem is a maximum rögeszmés elkerülése. A folyamat célja az optimális megtalálása. Igaz ez minden élettani és természeti folyamatra.
Ebben az értelemben a minimalizmus csak akkor töltheti be az életünket, ha optimumra törekszünk és nem az elérhetetlen minimumra – mint ahogy a másik véglet is elérhetetlen, mutatja fogyasztói társadalmunk. Számomra sokkal elfogadhatóbb például a megelégedettség a lemondás helyett. Könnyebben megtalálható benne a béke, s nem válik a minimalizmus a cselekvéseink orthorexiájává. És talán kevésbé generál egyfajta felsőbbrendűség-érzetet azokban, akik már egy kicsit kevesebbet pazarolnak.
Másik fontos kérdés az egész célja. Individualista szempontból ez a szemlélet azért is jó, mert hatékonyabbak lehetünk tőle. De hisz most is elég hatékonyak vagyunk, sőt túl hatékonyak, amit például a kisebb országméretű szemétszigetek mutatnak a Csendes-óceánon. Ezen a ponton léphet be a képletbe valami magunkon túlmutató cél – főleg miután már csináltunk neki helyet a nappalinkban. Valahogy a minimalista felfogáshoz szinte automatikusan a meditáció kötődött. Illetve a mindfulness. Ez is egy olyan eszköz, ami csodákra képes, ha megfelelő célja van. Vagyis, jelen esetben, ha nincs közvetlen célja. Mindig felfedezem Schrödinger macskáját azokban a jellemzően minimalizmushoz kapcsolódó írásokban, ahol a meditációra aggatják a hatékony időmenedzsment, kifinomultabb tárgyalástechnika, nagyobb jelenlét az értékesítésben címkéket és hasonló dolgokat. Leegyszerűsítve így szól a felhívás: „Meditálj, hogy jobb legyél! Te!”. Majd a következő mondatban olvashatod: „Ne akard! Az akarás megöli a meditációt. Csak figyelj és légy jelen”. Igaz, előtte megtudtad, hogy ezzel a módszerrel még több pénzt tudsz keresni, hiszen a meditálók általában kevesebb alvással is beérik és hatékonyabb az agyműködésük.
És hogy célt adjak az (ön)iróniámnak is, ezzel az egésszel arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy akárcsak a tárgyak, a minimalizmushoz hasonló eszmék is üresek addig, amíg nem töltjük meg őket értelmes tartalommal. Vigyáznunk kell, hiszen pont azért jutottunk el a fogyasztói társadalom jelenlegi fokára, mert nem volt a nyugati embernek olyan abszolút, örök és önmagán túlmutató eszmerendszere, ami igazán kitöltötte volna belső világát, így elkezdte kívül keresni. Természetesen nem kell, hogy amishokká váljunk, bár érdekes: rájuk nem hatnak a reklámok.
Fotó: Szabó Ági
Vági Zsolt,
az Élet integratív szellemben írója
