Érzelmileg minimálban

Érzelmileg minimálban

Légy Te is érzelmileg minimalista!

Az Érzelmileg minimálban workshopon találkozunk és újrakapcsolódunk a bennünk lévő és minket alkotó érzelmekkel. Arra ad majd élmény szinten választ, hogy milyen érzelmek azok, melyek a mostani időszakban hangsúlyosak az életünkben és jó, hogy velünk vannak, ellenben melyek azok, amik megérettek arra, hogy kiszanáljuk az életünkből, mint egy-egy fölöslegessé vált ruhadarabot.

Túlfűtött érzelmek

Képzeljük el magunk elé a ruhásszekrényünket, az összes téli és nyári holminkkal, fürdőruháktól kezdve a kesztyűkig. Most kezdjünk el öltözködni belőlük. Először azt húzzuk fel, ami könnyen feljön, a lengéket, vékonyabbakat, könnyűeket, s aztán azokra rá a vastagabbakat, melegebbeket. Addig öltözködjünk, amíg aztán már a kabátok kabátjára sem tudunk felhúzni újabb ruhadarabot. Ha kész a művelet, nézzük meg magunkat a tükörben. Azon kívül, hogy elképesztő vicces látványt nyújtunk, nagyon jól szemléltet nekünk valamit ez a kép.

Szimbolikusan viszontláthatjuk a képben az összes olyan érzelmünket, melyek felfújt lufivá puffasztanak, akár csak a harag és a düh, amelyek akadályoznak a szabad mozgásban, mint a tehetetlenség és a kiszolgáltatottság érzései, túlhevítenek, nyomnak, elnyomnak, mint a szorongás és a frusztráció. Ők mind felismerhetetlenné teszik az igazi önmagunkat, s igen, át is változtatnak minket, mert hogy ki rejlik a temérdeknyi ruha alatt, azt már magunk sem tudjuk igazán megmondani.

Ami fölösleg, azt dobjuk ki

Így nem marad más hátra, mint, hogy levetkőzzünk. Levetkőzzünk, de nem ám csak úgy nagy hirtelen! Amennyi idő volt magunkra húzni, annál hosszabb idő lesz levenni őket. Hogy miért?

Minden egyes ruhadarab levétele figyelmet igényel, meg kell néznünk, honnan vettük le, milyen nehéz, milyen színe van, mit jelent nekünk, honnan jött, kitől kaptuk – anyukánktól, apukánktól?-, mennyire ragaszkodunk hozzá, mióta van nálunk, s el kell döntsük mennyit szeretnénk belőle megtartani, mennyire szükséges a számunkra, hasznos-e vagy csak akadályoz a felszabadult, kiegyensúlyozott élet megélésében. Elhamarkodottan ne döntsünk. Viszont érdemes minimálisra csökkenteni azoknak az érzelmeknek a mértékét, melyekről úgy gondoljuk, nélkülük könnyebb lenne az életünk.

Ez a folyamat pedig sok tudatos odafigyelést és bátor szembenézést igényel, melynek eredményeképpen elérhetünk egy érzelmileg egészséges állapotot, amikor már tudatosan kezünkben tudjuk tartani érzelmeinket, s ezáltal a viselkedésünket.

EQ >

 „ Ahhoz, hogy lelkileg egészséges felnőttek legyünk, jó kapcsolatokat alakítsunk ki, képesek legyünk együttműködni másokkal, önmagunkat érvényesíteni, kezelni a konfliktusainkat és jó döntéseket hozni, tárgyi tudásunk mellett kétségtelenül szükségünk van érzelmi ügyességre, pallérozottságra is, saját és mások érzelmeinek felismerésére, kezelésére és hatékony szabályozására. Az érzelmileg intelligens személy meg tudja fogalmazni önmagának, hogy milyen érzelmet élt át adott helyzetben, ezt ki tudja fejezni szavakkal is, és nem várja el környezetétől, hogy ők találják ki, mi zajlik benne éppen.” Vall a témáról dr. Kádár Annamária.

Élmény! Élmény! Élmény!

Tanulni, változtatni, valódi felismerésekre jutni igazán csak úgy lehet, ha saját tapasztalatot szerzünk és érzelmileg bevonódunk abba, amit épp csinálunk. Katarzisélményre épülő workshopomon kísérletet teszünk arra, hogy az őszi időszakot segítségül hívva, felleljük magunkban az érzelmi minimalizmus gyökereit. Fő hangsúlyt kapnak a művészetterápiás foglalkozás során azok a kapcsolatok és érzelmek, melyek már nem visznek előrébb, s inkább hátráltatnak minket, mint segítenek, s mi az, amelyet érdemes minimálisra csökkentenünk ahhoz, hogy kiegyensúlyozottabb életet és még boldogabb kapcsolatokat tudhassunk magunkénak. Játékkal, rituáléval, a természeti évkör bevonásával és alkotással kerülünk közelebb a belső válaszainkhoz, továbbá ahhoz, hogyan tudjuk egyszerűsíteni az érzelmi életünket, lerakni egy nagy batyut, s csak továbbvinni azt az írmagot a következő évre, amire tényleg szükségünk van. Találd meg SimpliCity Fesztiválon a belső írmagod, ültesd el, s nézd meg mivé növi ki magát 2020-ban!

Írta: Bolla Anita önismereti mentor, kultúrantropológus, a SimpliCity Fesztivál meghívott előadója

Mert: EGYSZERŰEN JOBB!

WWW.SIMPLICITYFEST.HU

Minimalista életmódfesztivál és hulladékmentes rendezvény