„Az informatikusok közül sem mindenki csak a billentyűket püföli”

„Az informatikusok közül sem mindenki csak a billentyűket püföli”

Interjú Eitler Balázzsal, aki Quality&Process Manager pozícióban dolgozik az IT Services Hungarynél.

Kérlek mutatkozz be, mesélj kicsit magadról és a munkádról.

Eitler Balázs vagyok, 2014-ben érkeztem a céghez, elsősorban belső auditorként, viszont már a felvételem során is fókuszban volt a környezetvédelmi szakmérnöki végzettségem. A Process&Quality csoportban lehetőség volt arra is, hogy a környezetközpontú vállalatirányitási rendszert is auditálhassuk (ISO 14001 szerint). Később egy kollégától átvettem e rendszer „Delegated Management Representative” sapkáját, ami igazából annyit tesz, hogy én fogom össze a cégnél a környezettel kapcsolatos összes tevékenységet és prezentálom a rendszeres külső (certifikációs) auditok során.

Folyamatos kapcsolatban vagyunk a Facility-, Asset-, Infrastructure Management hármassal, és persze a Kommunikációs csapattal is. A szabványnak is fontos eleme a kommunikációs stratégia kidolgozása, kommunikálni kell a kollégák felé pl. az éves céljainkat, illetve a visszajelzések begyűjtése céljából is, hogy továbbfejlődhessünk.

Mely tevékenységeitek/kezdeményezéseitek vannak jelen leginkább a munkavállalók életében?

Elég sok visszajelzés érkezik mostanában a szelektív hulladékgyűjtéssel és a dohányzással kapcsolatban. Sajnos a kollégák egy része nem mindig tartja tiszteletben a többiek erőfeszítését, és például ételmaradékkal együtt dobják a műanyagot a kukákba, vagy csikkeket dobálnak el a kijelölt dohányzóhelyek körül.

Milyen lépéseket tesztek annak érdekében, hogy javítsatok ezeken a helyzeteken?

Folyamatos kapcsolatban vagyunk a Facility Management-tel, és az előbb említett hiányosságokat együtt le is ellenőriztük egy közös bejárás során. Azonosítottunk több olyan területet, amin tudunk és akarunk is változtatni. A Kommunikációs csapattal közösen most épp egy kampányon dolgozunk, aminek a keretein belül a hulladékgyűjtők fölé egy nagyobb méretű plakát fog kerülni: ezen bemutatjuk, hogy melyik hulladékot milyen állapotban, és hova kell bedobni, valamint a különböző frakcióknak színkódjaik is lesznek.

Ugyanezen kampány során a „plakátolás” után a „legtisztább konyhát” fogjuk díjazni: azt a konyhát, ahol a leghatékonyabb szétválogatást tapasztaljuk.

Egy olyan cégnél, ahol a munka nagy része képernyőhöz kötött, hogy kaphat szerepet a digitális minimalizmus?

Például a személyes megbeszélések fontosságának hangsúlyozásával. Amikor idejöttem, az első megbeszélés alkalmával mondták a kollégák, hogy „gyere, megyünk a meeting-re”, de mindenki ott ült a helyén, és online zajlott a megbeszélés, holott én arra számítottam, hogy személyes lesz. Ha már egymás mellett ültünk.

Azokban az esetekben, ahol a személyes jelenlét megoldható, azt kellene előtérbe helyezni.

Kiegészítésnek jók a különböző „rekreációs terek” (játszószobák, különböző szórakoztató eszközök, a szerk.).

Az ITSH-nál hogyan lehet odafigyelni az online- és offline lét egyensúlyára?

Nekem az nagyon szimpatikus, hogy az ITSH jelen van rendezvényeken, például a SZIN-en, a Pécsi Egyetemi Napokon, a Campus-on. Előadásokat tartunk egyetemeken, szakmai konferenciákon veszünk részt előadóként, tehát tényleg jelen vagyunk a való világban is: megmutatjuk, hogy az informatikusok közül sem mindenki csak a billentyűket püföli, hanem vannak közöttük olyan emberek, akik mondjuk az ügyféllel való kommunikációval erősítik a munkánkat. Szerintem ez a része mindenképpen helyesen és jól működik.

A cég támogat különböző CSR  (Corporate Social Responsibility), valamint innovációs projekteket is: erre jó példa a Solar Decathlon verseny (környezettudtaos építészeti kihívás), amelynek során az egyik magyar résztvevő csapatot segítette a cég mind anyagilag, mind pedig informatikai megoldásokkal.

A közösségi terek, például a konyhák esetében gyakran látom, hogy azt, hogy az emberek egy kávé, vagy egy pohár víz mellett megbeszélik akár a munkával kapcsolatos, akár a privát dolgaikat is. Vannak „instant meeting room”-ok, ahova foglalás nélkül be lehet ugrani, kényelmesen leülni és átbeszélni valamit személyesen. Továbbá nekem tetszik a felsővezetésnek az a politikája, hogy az ő irodáik is nyitott ajtóval állnak, vagy ott ülnek a többi kollégával együtt, ami több teret ad a személyes kommunikációnak.

Milyen hatékony környezettudatos megoldások működnek a cégnél?

Az energiahatékonysági szál elég erősen fut, például az irodaházak kiválasztásánál. Az új budapesti irodánk is úgy lett kiválasztva, hogy a lehető legkorszerűbb épületbe költözzünk át. Figyelembe vettük a ház várható minősítését is, és így végül egy LEED Gold minősítésre érdemes épületben ülhet a budapesti csapat. Szürkevíz-rendszerrel oldjuk meg a WC-öblítést, ami számomra borzasztóan szimpatikus. Így egy ekkora épületben képesek vagyunk elérni, hogy az a rengeteg víz ne az ivóvízből, hanem a begyűjtött esővízből fogyjon. A tető tele van napelemekkel, amivel sok energiát vissza tudunk termelni a hálózatba, a mélygarázsban pedig elektromos autók töltésére szolgáló töltőpontok kerültek kiépítésre. Amikor a meglévő telephelyeket fejlesztjük, akkor is előtérbe kerülnek a zöld megoldások.

Közben egy alulról jövő kezdeményezés részeként azon is dolgozunk, hogy az ITSH autóflottáját környezetbarátabbá tegyük, hibrid, plug-in (tölthető) hibrid, illetve elektromos autók üzembe állításával. Jelenleg ennek az előkészítése zajlik, megtérülés-számítással, a TCO (Total Cost of Ownership) szemléletre építve.

Sportolás szintjén mivel lehet találkozni nálatok?

A „Bringázz a munkába!” kampánynak már nagy hagyománya van a cégnél, szerintem nagyon jól összekovácsolta azokat, akik amúgy is kerékpárral jártak munkába. Ha megnézzük mondjuk a Mill Parkot (a cég budapesti telephelye, a szerk.), szinte mindig dugig van a kerékpártároló, még vacak időben is elég sokan érkeznek bringával. Ehhez persze az is kellett, hogy az új irodaházban már elegendő számú zuhanyzó és öltöző is legyen. A debreceni telephelyen most készülnek el a fedett kerékpártárolók, ott is igyekszünk megkönnyíteni a bringázók életét. Ezeket figyelembe véve nem is olyan meglepő, hogy a tavaszi, országos „Bringázz a munkába!” kampány során az ITSH kollégái tekertek a legtöbbet.

Szerinted milyen apró, de jelentős változtatásokkal tudnátok a legtöbbet elérni környezetvédelmi szempontból?

Szerintem mindenképp hasznos lenne terjeszteni az egyszerűség filozófiáját, lehetőségét is a cégen belül. Az egyszerű megoldások kiterjedhetnek egész sok területre az életünkben, és bár ez nem tartozik szorosan a cég profiljához, de szerintem ilyen jellegű életmód-tanácsokkal is lehetne segíteni a kollégákat a már sikeresen futó „Mental Welness” program mellett.

Véleményem szerint az ITSH az automatizálás kapcsán is tud közeledni ehhez a fogalomhoz: Hiszen ha meg tudjuk oldani, hogy a legalapvetőbb, ismétlődő és mechanikus feladatokat automatizáljuk, akkor azzal is egyszerűsítettük a folyamatot és nem fecséreltünk el olyan tudást, ami ennél többre hivatott. A felszabadult időben pedig rájöhetünk, hogy máshol is lehet még egyszerűsíteni.

Az interjú Eitler Balázzsal készült, aki Quality&Process Manager pozícióban dolgozik az IT Services Hungary cégnél, a SimpliCity Fesztivál főtámogatójánál.

Mert: EGYSZERŰEN JOBB!

WWW.SIMPLICITYFEST.HU

Minimalista életmódfesztivál és hulladékmentes rendezvény